FeedGeekNyomozati anyag, a külföldi hatóságok és az ügyészség számára nyílt forrásból elérhető publikáció.
Az anyagot írta és összeállította: Jeszenszky Szimonetta, gyilkossági médium.
Részletes bevezetés egy médium által készített oknyomozó és ügyfeltáró riport vizsgálatához, mélyebb megértéséhez
2022. július 23-án, délelőtt 10:00 óra előtt álmot láttam. A látóálom képi anyagát hangfelvételen rögzítettem, a publikáció tartalmazni fogja az általam felvett hangot, az internetes forrásokból kigyűjtött adatokat, statisztikai tényezőket, és egyéb fényképeket.
A nyomozati anyag egész teljességében a saját munkám. Tisztában vagyok a szerzői jogok fontosságával és a szabályaival, de mivel nekem is ki kellett az adatokat más újságírók publikációiból gyűjtenem, hogy a teóriáimat alátámasszam a feltételezett elkövetők vallomásaival, így a plágium vádját eleve elutasítom. Bizonyos részletek azért lesznek majd egyezőek más írók elbeszéléseivel, mert az én látomásaimhoz az általuk leírt visszaemlékezést használtam. A források által megszólaltatott személyek saját szavaikkal megfogalmazott történeteit írtam le én is, hogy beleillesszem azokat az elméletembe.
Az írásom nem kitaláció vagy „összeollózott” anyag. A teljes írásom egy technika része, és ez az első olyan gyilkossági eset (cirka) 2014 óta, amelyet teljes egészében alá tudok támasztani úgy, hogy az igazságügyi rendszerekben megállja a helyét, amennyiben az elolvasása után indítanak a helyi hatóságok eljárást a feltételezett elkövetők ellen.
Az általam is elolvasott külföldi publikációkat és a szerzőket meg fogom jelölni az írásomban, és a lehető legpontosabban közölni fogom a listájukat. Nem szerettem volna szerzői jogokat sérteni, de ahogyan már említettem, az elbeszéléseket nekem is bele kellett fogalmaznom a publikációmba ahhoz, hogy érthető legyen a történet a laikusok számára is, és az események folytonossága követhető legyen egy idővonalon elhelyezve.
Azért teszem olvashatóvá, és mások számára elérhetővé az írást, mert egy 40 évvel ezelőtti megoldatlan ügyről van szó, amelynek az elkövetői a mai napig civilek között élnek magánemberként, hétköznapi életkörülmények között, amíg az eset egyetlen jogtalanul megvádolt áldozata azóta is a börtönbüntetését tölti, tárgyalás és feltételes szabadlábra helyezés nélkül.
A publikáció egésze szerzői jogvédelem alatt áll, és a saját tulajdonomat képezi. A Szerző, Jeszenszky Szimonetta engedélye nélkül nem osztható meg nyilvánosan, nem másolható nyilvános vagy zárt platformokon, nem értelmezhető részleteiben, csak teljes egészében, és teljes összefüggésében. A közösségi médiában, a médiában, vagy bármilyen megjelenéshez, illetve felhasználáshoz a jeszenszky.szimonetta@gmail.com e-mail címen tudnak az Olvasók engedélyt kérni. A korlátozásról azért írok ilyen részletességgel, mert nem szenzáció hajhászás céljából hoztam létre a publikációt, hanem egy céllal, egy bizonyos ügyért született az írás.
Továbbá, mivel legalább egy 5-ös gyilkosság részleteiről írok, megkövetelem az Olvasóimtól azt a szigort, hogy az áldozatok emlékét is tartsák tiszteletben, valamint a feltételezett elkövetőkkel szemben olyan magatartást mutassanak, amely a felnövekvő generációknak példával szolgál majd arra, hogy a problémákat hogyan kezeljék.
A saját honlapom olvasottságának a szabályozása: az Olvasóim körére vonatkozó feltételek a saját, és a környezetük, továbbá az én és a családom biztonságának a védelmében tolmácsolt kéréseim
Kiskorúaknak és gyerekeknek szigorúan tilos átadni bármilyen információt a weboldalamról, ezt a továbbiakban is fokozottan kérni fogom az Olvasóimtól. 28 és 40 év közötti tartomány az általam ajánlott korosztály, amely már olvashatja a tartalmaimat, és ez minden, általam közzétett média anyagomra vonatkozik.
Amennyiben valaki ezt a korlátozást nem tartja be, úgy a felelősség az adott személyt terheli. Én ezt a korhatáros szabályt azóta használom, amióta elsőként megéreztem a saját becsléseim szerint, hogy a spirituális tudásnak milyen értéke van a szellemi terekben. Ez az a határérték, ami alatt egy reinkarnálódott lélek fejlődése roncsolódhat, egészségtelenül fejlődhet nem megfelelő, ártó terhelés, behatás alatt.
Az áldozatok családtagjait, az áldozatokat, a helytelenül elítélt, börtönbüntetését töltő személyt ugyanannyira megilleti a jelenben a hatékony válságkezelés, mintha 40 évvel ezelőtt, a gyilkosságok idején járnánk.
Borzasztóan lényeges az indulatmentes kommunikáció, hiszen az eseten belül szó lesz egy kettős gyilkossággal megvádolt elítéltről, aki ártatlan, majdnem az egész életét börtönben töltötte.
Makulátlan magatartást várok el mindenkitől, aki a publikációmat olvassa, mert ez egy létező, a jelenben is fájó ügy, amelynek a kezelése mindannyiunk felelőssége lehet. Arról nem beszélve, hogy senkinek nincs szüksége bosszúra, vagy egy új, a cikk megjelenése miatt elinduló botrányra.
Közlemény a jogviták elkerülése végett
A hatóságok munkatársainak, az ügyészeknek illetve jogvédő szervezetek illetékeseinek üzenem: amint volt elég bizonyítékom az ügyet illetően, azonnal megkerestem a Las Vegas-i hatóságokat, ahol az eltűnéseket jelentették. Hiszen az esetek helyileg a Las Vegas-i rendőrséghez tartoztak, így én is velük léptem kapcsolatba. Egészen konkrétan az LVMPD-nek, vagyis a Las Vegas Metropolitan Police Department eltűnt személyek osztályára küldtem e-mailt, 2024. szeptember 21-én, 15:07-kor.
Az alábbi fotó mutatja a teljes e-mail tartalmát. A rendőrségtől nem kaptam választ, egy sort se. Annyit se kérdeztek meg, hogy „Hey, Crazy Lady! What’s happening?”, vagyis „Helló, őrült nőszemély! Mi a helyzet?”
Az általam feltételezett elkövető Kamala Harrisről posztolgatott Facebook tartalmakat. Nem gondolom, hogy újra gyilkolni fog a férfi. Nem gondolom, hogy bántani fog még egyszer nőt. Sőt, az ő személye lenne az első, akivel kapcsolatban azt fogom kérni a publikációmban, hogy ne lehessen halálbüntetésre ítélni. Mert ha ő nem adta volna át az első női áldozatának az üzenetét a számomra, akkor nem lenne ügy még mindig. Soha nem tudtam volna megnevezni az áldozatokat, és soha nem tudtam volna kapcsolatba hozni őket az elkövetőkkel, a helyszínekkel. Vagyis maga a feltételezett gyilkos segített elindítani az eset megoldását.
Mivel nem tudom teljességgel, 100%-os biztonsággal kizárni annak a kockázatát, hogy megtámad-e egy nőt, én az amerikai rendőrség helyében megkérdeztem volna az elektronikus levelemmel kapcsolatban, hogy mi újság?
Jó lenne, ha egy fokkal komolyabban vennétek az eltűnt személyekről szóló visszajelzéseket, nem pedig csak a TikTok videókban táncolgatnátok az amerikai adófizetők pénzén úgy, hogy az első áldozat, Amanda Lee Fravel édesanyja, ha jól emlékszem, agyvérzést is kapott a lánya eltűnése után. A testvére, Melisa Fravel 2024-ben még kereste Amandát. Harmincnyolc éven keresztül próbálta a lányt megtalálni. 2024. szeptember 15-én, 13:58-kor küldtem üzenetet a „Missing Amanda Lee Fravel” Facebook csoportba, és csak hat nappal azután, hogy Amanda vérrokonával felvettem a kapcsolatot, küldtem üzenetet a helyi hatóságoknak Las Vegasba. Vagyis először a rokonát értesítettem, és utána a rendőrséget.
Azt tanácsolom a hatóságoknak, hogy próbáljanak meg felvenni egy új szemléletmódot, és normális, emberi hangszínnel, erőszak nélkül közelítsék meg az ügy összes résztvevőjét, mert rehabilitáció szükséges minden érintett számára. Jogi értelemben véve biztosan kifogásolható a módszerem, hiszen törvényt szegek azzal, hogy bűncselekményről adatot szolgáltatok ki. De mivel a hatóságok el sem indították hivatalosan a nyomozást, tudtommal legalább is, nincs sok választásom, csak az online térben nyíltan lehozni a publikációt, hiszen az általam feltételezett 5 gyilkosság elkövetői szabadlábon vannak, a társadalom olyan tagjai között élnek, akik nem követtek el bűncselekményt.
Spirituális lélekút-követés, mint új nyomkövető technika
Nagyjából 2014-2015 óta figyelek meg és elemzek gyilkossági ügyeket, spirituális nyomvonalakon haladva, vagyis az áldozatok és az elkövetők közötti összefüggéseket, továbbá az ok-okozatiságot nem a modern kriminológia eszközeivel oldom meg, hanem a lelkek útvonalát követem kapcsolódási mintákon, rajzolatokon keresztül.
Minden gyilkossági ügy más idővonalon át halad: létezik lineáris és térképszerű eset is.
A lineáris A-ból Z-be haladó, egy tengelyre egyszerűen felírható események láncolatából áll, amelyek időben egymást követik, különösebb bonyodalom nélkül, egyszerű logika mentén. A térképszerű gyilkosságnál az eseményláncolat pontjai egymástól elszórtan helyezkednek el, időben és fizikai távolságban egyaránt, akár több száz éven keresztül átívelő kapcsolódási pontokkal. Az utóbbi esetet sokáig tervezik, és a tagjai több életen keresztül reinkarnálódnak olyan pozíciókba, ahol az előkészített gyilkosság „osztalékának” a gyümölcsét élvezik majd.
(Példa: John Fitzgerald Kennedy kivégzése és a szaúd-arábiai olaj érdek, továbbá a régi kávéültetvények olasz, modern kori étteremláncokra gyakorolt hatása. Az elnök legközelebbi védelmi vonala is telepatikus kommunikációt használt. Legalább 5 embere tudta, hogy a saját haláluk után milyen szektorokba kell majd reinkarnálódniuk ahhoz, hogy a végzetes dallasi merényletet követően a vagyonosodás ott folytatódjon tovább, ahová tervezve lett nagyjából az 1600-as évek óta. Az Egyesült Államok egyik legkarizmatikusabb és legtehetségesebb elnöke védhetetlen volt.)
Amanda Lee Fravel ügye azonban speciális, mert az áldozatok és az elkövetők között olyan kapcsolat volt, amely valószínűleg a gyakorlatban lekövethetetlen lett volna a hatóságok számára, médiumi segítség nélkül.
Amanda Lee Fravel esetét BLUEPRINT-ként kezelem, ami azt jelenti, hogy az ügy teljessége egy szellemi alaprajz, amelynek a spirituális kulcsa a védjegyem. Ennek a spirituális egyenletnek az a lényege, hogy nem marad az ügy résztvevőiben harag, gyász, feldolgozatlan trauma, vagyis nem keletkezik új „karma” (büntetés).
Emiatt fokozott figyelmet szeretnék kérni az eset minden résztvevőjétől, mert elvileg energetikailag ki lett tisztítva a teljes egyenlet („ki van kódolva”), vagyis frekvenciájában sem kell hordozniuk akár a túlvilágon, de életükben sem kell teherként együtt élni a történtekkel.
Elvileg, ha a hatóságok nem alkalmaznak erőszakot, akkor az elkövetők a kihallgatások során önmaguktól be fogják vallani a gyilkosságokat, az áldozatok családtagjai tisztelettel meg tudják majd gyászolni a halottaikat, hogy az áldozatok tovább tudjanak haladni a reinkarnációs folyamatokon.
A búcsú, elengedés, gyász így feldolgozhatóbbá válik. A publikációmmal segíteni szeretnék mindegyik félnek: az áldozatoknak, az áldozatok hozzátartozóinak illetve az elkövetőknek és az ő családtagjainak is, hogy további lelki terhek, sérülések nélkül tudjon kioldódni spirituális szinteken is a teljes probléma, és a jelenben ne okozzon több gondot a cselekmény.
Nem célom az önbíráskodás, azonban az elkövetők energiáját médiumként nem tudom a végtelenségig olvasni, és mivel az általam feltételezett gyanúsított egyik családtagja pár évvel ezelőtt a pandémia idején elhunyt, így nem tudom megjósolni, hogy a gyász vált-e ki belőle erőszakot.
Szerintem nem fog több erőszakos cselekedetet elkövetni, de jelenleg úgy kezelem az ügyet, mintha ebben a pillanatban 1 nő potenciális veszélyben lenne az Amerikai Egyesült Államok területén. A férfi elkövetőt feltehetően valamilyen, a nők által érzett gyűlölete vagy haragja irányíthatta 1986-ban is, amikor az eltűnések és a gyilkosságok elkezdődtek, tehát a személyét „magas kockázati faktorként” („high risk”) kezelem.
Politikai tartalmú bejegyzéseket is olvastam a férfitől, amelyek leginkább egy bizonyos női demokrata alelnökről szóltak. A gyanúsított közeli családtagjának (az elkövető vér szerinti fia volt az elhunyt) halála által a férfiből kiváltott mély gyász, fájdalom okozhatott hevesebb, indulatosabb érzelmi reakciókat. Nem feltételezem, hogy bántani fog valakit, mert új áldozatot nem láttam, illetve a múltbéli idővonalon nem tapasztaltam változást, amikor foglalkoztam az esettel, de ilyenkor magas kockázati faktorként kellene a hatóságoknak kezelnie az illetőt, akár csak szóban, a megfigyelés vagy a kihallgatás megkezdésétől számítva is.
Jogkövetkezmények, amelyeket a helyi hatóságoknak kell viselniük
A nyomozati anyagot csak és kizárólag egyszer tudtam elkészíteni, vagyis az összes, az ügyhöz tartozó TÁRGYI BIZONYÍTÉK ELREJTÉSE VAGY MEGSEMMISÍTÉSE, A GYILKOSSÁGI HELYSZÍN MEGHAMISÍTÁSA ÉS AZ ÁLDOZATOK HOLTTESTEINEK AZ ESETLEGES HÁBORÍTÁSA BŰNCSELEKMÉNYNEK MINŐSÜL ATTÓL A PILLANATTÓL KEZDVE, AHOGYAN NYILVÁNOSSÁGRA HOZOM A PUBLIKÁCIÓT.
Az ügy onnantól kezdve remélhetően a külföldi hatóságok, jogászok, ügyvédek és a civil kezdeményezések kezében lesz, vagyis a valódi, hivatalos nyomozást ők indítják majd el, ha szeretnék. Én a publikációmban csak javaslatot teszek arra, hogy a teljes folyamat során hogyan lehet elméletileg a lehető legkisebb lelki sérülés mentén összekötni az áldozatokat az elkövetőkkel, és az elkövetőket az áldozatok családtagjaival.
Teszt nyomozóknak
Az indulatmentes (ez nem egyezik meg az érzelemmentességgel), fájdalomtest nélküli kommunikáció az egyik kulcsa az eredményre vezető tárgyalások megkezdésének. A publikációmban le fogok hozni egy tesztet, amelynek a megoldására legfeljebb 5 percet fordíthatnak azok, akik a rendőrségeken nyomozói pozícióban állnak. Nekem ezen fennálló idő töredéke (kb. 2 perc vagy kevesebb) alatt sikerült egy kulcsfontosságú adatot beazonosítanom, tehát Amanda Lee Fravel ügyében csak azok nyomozhatnak tovább az Egyesült Államokban, akik meg tudják oldani a tesztet a saját logikai képességük alapján, hiszen az eset borzasztóan komplex.
Nagyon magas intelligenciára és precizitásra van szükség ahhoz, hogy sikeresen lehessen majd biztosítani a helyszíneket, azonosíthatóak legyenek a holttestek, és az ügyészségnek hiba nélkül prezentálni tudják a hatóságok az esetet, mert az ügy „piramis elven” működik.
A „piramis elv” azt jelenti ebben az esetben, hogy ugyan minden szál összefügghet egymással (és a gyakorlatban ez így is történt meg), de a hivatalos, szakszerű, torzítás nélküli, teljesen tiszta gyűjtőmunka nélkül az elkövetők közötti kapcsolatot tagadhatják a szabadlábon védekező felek, jó védőügyvéd segítségével.
Ezért fontos, hogy minden lépés olyan precíz munkafolyamat mentén történjen, akárcsak egy régészeti feltárás során, így az alaposan elvégzett nyomozati állomások egymásra tudnak majd épülni (rétegről rétegre) szilárdan, stabil kapcsolódási alapot képezve az elkövetők között.
2022. július 23., 10:00
A nyomozást az általam rögzített első hangfelvétel megosztásával kezdem, amelyet egyből az ébredést követően diktafonnal készítettem. Nagyon fontos a laikusok számára hangsúlyoznom azt, hogy ha nem rögzítettem volna az álmom eseményeit, ha nem vettem volna komolyan azt, hogy egy bűncselekmény részleteit láttam, akkor örökre elvesztek volna az információk.
„A mai dátum 2022. július 23., 10:00 óra. Az álmom a következő: egy férfival beszélgetek, valószínűleg interneten keresztül, vagy valamilyen egyéb formában. Biztos, hogy nem személyesen, távol van tőlem. Egy amerikai gyilkossági esetről, mert megkeresem egy 1969-es fekete Mustang autó miatt, az álmom szerint ugyanis az volt az elkövető autója. Mikor leírom neki a dátumot, kijavít, kijavítja 1999-es Mustangra. Ezt a három dátumot jegyezzem meg: 1999, 1969 vagy 1996. Beszélgetés közben kiderül, hogy az elkövetővel beszélek, akit valószínűleg nem tartóztattak le, viszont ő azt mondja, hogy az áldozat, az egyik nő áldozat szerint csak én tudom megoldani az esetet. Én kérek még adatokat a férfitől álmomban, amire válaszol is, és nagyon sok, bő információval lát el. Azt tanácsolja, hogy úgy próbáljam megoldani az esetet, hogy anyagot kérek másoktól, és azt mondom, hogy csak egy esszéhez keresek tartalmat, amolyan újságíró gyanánt. Több nő áldozata volt. Szőkék, és fiatalok. A fő áldozat, aki szerint meg tudom oldani az esetet, amellett még körülbelül két-három nőt meggyilkolt. Talán világos szeműek. Szőkék és világos szeműek az áldozatok. Vékony arcúak, talán zöldszemű az első áldozat. Valamilyen furcsa, régi géppel kommunikál egyébként a férfi. Barna színű műanyag eszközt láttam, de nem felismerhető. Mintha azt kérdezte volna álmomban, ami egyébként nagyon rövid volt, és nagyon homályos, hogy… Mintha a műszer érintésre reagálna. Bőrömre. Talán EKG gépet tudnék feltételezni. Lehet, hogy az orvosláshoz köze van az elkövetőnek. Csak tippelem, de ha mondjuk 1969 környékén még ő fiatal volt, az elkövető, akkor még lehet, hogy még mindig életben van. Keressünk rá a ’96-os dátumra is, és keressem meg a ’96-os fekete autókat is, amik gyilkossággal kapcsolatba jöhetnek, mert a gyilkos kijavította, de lehet, hogy csak el akarta terelni a figyelmet, nem tudom még. Egyelőre ennyi.”
2022. július 26., 18:33
A hangfelvételek minőségéért elnézést kérek, nem igazán sikerült jól felvennem az anyagot. A hangot három részre kellett bontani a terjedelme miatt. Időben három nappal az első álom fogadása után járunk. Ezen időszak alatt ülepedett a képi anyag. Próbáltam az érzéseket és a bejövő részleteket teljességgel analizálni, és a saját magam által fejlesztett technika alapján a legpontosabban leírni őket.
A második hangfelvétel 1. része:
A második hangfelvétel 2. része:
A második hangfelvétel 3. része:
„Július 26-a van, 18 óra 33. Megpróbálok felvenni még pár részletet ezzel az álommal kapcsolatban. Pár másodpercig tartott, és nem én kerestem meg őket, hanem ők kerestek meg engem az álmon keresztül. A férfi lépett velem kapcsolatba, a feltételezett gyilkos, ugyanis továbbította nekem az első áldozatának az üzenetét, hogy keressem meg, mármint az áldozatot. És ugye az áldozat azt mondta, hogy meg fogom tudni oldani az ügyet. A férfi, tehát a gyilkos és eközött az első áldozat között van valamiféle kapcsolat. Angol szóval is mondom, hogy „bond”, mert ezt így éreztem, miközben álmodtam. Nem feltételezek sem szexuális, sem fizikai, sem lelki kapcsolatot, ez a saját személyes véleményem. Továbbá csak sejtem, hogy valószínűleg lehet, hogy ez a nő volt a férfi első áldozata, és emiatt megmaradt köztük ez a kapcsolat, a férfi részéről erősebb inkább, talán. Ezt feltételezem szintén. És ezért tolmácsolhatta talán nekem ezt az üzenetet, a nő kérésére, de ez szintén csak feltételezés, ugye gyilkosoknál soha nem lehet tudni. Lehet, hogy van egy sokkal nagyobb probléma a háttérben, mármint hogy sokkal kegyetlenebb dolog, amit jelenleg nem tudok feltételezni. Azt tudom még… Megpróbálom leírni az álom részleteit, hogy kicsit világosabb legyen a kép. Az a baj, hogy maga az álom nagyon rövid ideig tartott, és így… Most már rettentően homályos foszlányaim vannak róla. A férfi vékony testalkatú, magas, barna hajú, a fején kétoldalt kopaszodik, ez a… Nagyon jellemző férfiaknál ez a fajta kopaszodás, úgymond ez a kis „Mickey egér” frizura. Ott ült a székében, ezelőtt az asztal előtt, amit én azt gondolom, hogy nagyon, nagyon barkácsoltnak… Ez egy barkácsolt dolognak tűnik… Az egész környezete, ami körülvette. Úgy éreztem, hogy vagy garázsban lehet, vagy egy pincében. Inkább garázst mondanék, de ez megint csak feltételezés, de e kettő közül valamelyik. Sok fa veszi körül, mármint bent a házon belül, ugye ebben a kis kuckóban, úgymond, amit láttam. Fa anyagot érzékeltem, vagy a háttérben vagy mellette, talán a falon lehet valamiféle épített táblaszerű, amire akár felakaszt dolgokat. Ez a pad kicsit, amiről… amit láttam álmomban, ez egy picit, ez is kicsit barkácsoltnak tűnik, de nem vagyok benne biztos, ez lehet, hogy inkább egy régebbi eszköz, egy orvosi műszer vagy egy leselejtezett tárgy talán, valahonnan, nem tudom, de… A műanyag, amit láttam nála, ez egy sötétbarna lyukacsos műanyag. Később valahogy rákerestem, ugye említettem, hogy valamiféle orvosi vonalat vélek felfedezni a férfinél, illetve azt éreztem. Valamiféle orvosi műszerek iránti vonzalom, vagy kapcsolódás. […]
2022. augusztus 05.
A hanganyagot jegyzőkönyvben rögzítettem, írott formában leírtam minden részletét, majd utána elkezdtem kutatni az interneten – az igazi gyűjtőmunka részemről ekkor kezdődött. Nem volt semmilyen más külső kapcsolatom, csak egyetlen egy álom, amelynek minden pillanatára megpróbáltam visszaemlékezni ugyanúgy, mintha a valóságban engem ért volna egy támadás.
Amikor álmomban fogadtam az adatokat még nem tudtam, hogy szinte az egész gyilkossági ügy megoldódott. Tulajdonképpen az álom és az alapján készült két jegyzet segítségével már le tudtam volna írni az elkövető alakját egy fantomképkészítő grafikusnak.
A nyomozati anyagot valószínűleg nem tudta volna a külföldi hatóság összeállítani akkor sem, ha név szerint be tudták volna azonosítani a gyilkost a segítségemmel. Miért? Mert az egész ügy pár család, bizalmi körben elkövetett tevékenysége volt, amelyet a tagok közel negyven éven keresztül őriztek, kiszivárogtatás nélkül.
Az információk valószínűleg úgy indulhattak el útjukra, hogy egy amerikai származású, gyanútlan Mustang és muscle car rajongó, Wes Eisenschenk 2019. augusztus 08-án publikált egy cikket. Az „Uncovering New Info On The „Lost” Job1 1969 Ford Boss 429 Mustang” írása olyan frekvenciát válthatott ki a térben, amelynek a rezonanciája nagyjából három év alatt érkezett meg a tengerentúlról Magyarországra, és én, mint médium ezen írás hatására tudtam fogadni a feltételezett elkövető üzenetét álmomban.
Ha Eisenschenk nem írta volna meg a cikkét, nem tudtam volna megtalálni az autót, ugyanis az általam is észlelt fekete Mustang a gyűjtők számára nem csupán ritkaságnak számító gépjárműnek számított, hanem az 1969-es évben a gyár futószalagáról elsőként leguruló hollófekete csoda volt. Ezen okból kifolyólag is nevezték el Job1-nak, vagyis a legelső példánya volt a ’69-es széria munkáknak.
Régi újságcikkeknek, fényképeknek, idősebb versenyautó szerelmeseknek, az autósport valamint a márka hű rajongóinak, az autós közösségeknek és a tulajdonosoknak köszönhetően maradtak fent források a gépjárműről. Ezen adatok összefésülésével sikerült az újabb generációhoz tartozó Wes Eisenschenknek és a csapatának megtalálnia a hiányzó darabkát, az elveszettnek hitt ’69-es Job1-t.
Az 1969-es Boss 429 Mustang, ismertebb nevén Job1 előélete
Maga a történet visszaemlékezésekből íródott, amelyeket Gary Fohey mesélt el Eisenschenknek. Saját bevallása szerint 1971-ben az autóját, egy akkori 1969 Mach1-et 3500 dollárért felvásárolt egy autókereskedő. Fohey a gépjárműjét a kereskedő telephelyén hagyta, ahol éjszaka a tolvajok alkatrészeire bontották az autót, ezért tulajdonképpen kapott egy 3500 dolláros fájdalomdíjat az eseményt követően.
Amikor először olvastam Fohey vallomását 2022-ben, akkor még azt hiszem, hogy nem tudtam az adatokat részleteiben bizonyítani, viszont az álmaimból fakadó intuitív érzéseimnek köszönhetően már tudtam, hogy biztosítási csalásról volt szó. Az egész ötlet és terv azonban annyira ördögi volt, hogy magam is rosszul lettem tőle fizikailag és pszichésen is, és a kezdeti kutatómunkámat el kellett halasztanom több évvel, mert annyira túlterhelte a szervezetemet az újraélt fekete mágia.
Ördögi energiák és egy test biológiai határai
Az amerikai gyilkosságok túlnyomó része valóban a Sátán terve. Az erőszakos halált okozó (pl. gyilkosságok, fegyveres támadások, emberrablás) események hátterében a logikai összefüggések nem csak gonosz erővonalak mentén hatnak, hanem sátáni energiák uralják és irányítják azokat.
Maguk az elkövetők nem feltétlenül résztvevői az eseményeknek, hanem inkább a részesei, vagyis nem minden esetben tudják önmaguktól függetleníteni a problémákat, mert a pszichéjük része lesz egy olyan hálózatnak, amelyet nem ők koordinálnak teljességgel, hanem magasabb erők. Médiumok meg tudják határozni ilyen esetekben az erők milyenségét, vagyis képleírással közelebb tudják vinni a hatóságokat és a pszichológusokat, pszichiátereket egy hasonlóan összetett esemény asztrális világához. Nyilván egy gyilkost nem ment fel a tette alól semmi, de az elkövetők között különbséget kell tenni aszerint, hogy milyen logikai, pszichés állapotban követték el a bűncselekményeket.
Jelenlegi tudásom szerint, elvileg egy gyilkosnak az esélye 1:1 000 000 000 arra vonatkozóan, hogy olyan magas rezonancián működjön, mint nagyjából egy apostol vagy próféta. Vagyis 1 milliárd főből 1 képes arra, hogy a több száz éven át hozott, több generációnyi rossz sorsú, gonosz embertömeg energiáját átalakítsa magas, pozitív hullámra, de ehhez valamilyen szinten géniusznak is kell lennie az illetőnek, és jószívűnek, hogy a rezonancia ne kerülhessen ártó kezekbe.
Ők elvileg az igazi „cycle breaker”-ek, vagyis ők valóban megtörik a körforgást, ciklust, még életükben, vagy a haláluk pillanatában. De a legtöbb szociopata és pszichopata nem töri meg a kört, hanem mintát változtat: tanulmányozza a tudást, és másolja vagy utánozza azt.
A „pattern recognition”, vagyis minta felismerés ezért fontos az empaták számára, mert ők egy másodperc töredéke alatt be tudják azonosítani a szociopatákat, a pszichopatákat és az elmebetegeket (angolul „madman”) is.
Amikor a hatósági szervek egzisztencia és hatalom forrásokká alakulnak át, igazság szolgáltatás helyett
Egyik látomásom szerint a CIA például végzett emberkísérletet Ted Kaczynski-vel, aki valóban elmebeteg volt, az én érzékelésem szerint is. Vulgárisan fogalmazok, mert rohadtul megijedtem az alakjától. Nem lettem volna a CIA helyében a helyszínen, az biztos. Az viszont nem csak erkölcsileg kifogásolható a CIA-val szemben, hogy egy zárt, fém és üveg kapszulába helyezte Kaczynski-t, ahol nem bírt kiegyenesedni a teste, és vigyorogva szemlélte azt, ahogyan a bántalmazói bánnak vele, hanem egy elmebeteg ember testének a megkínzása ugyanannyira pszichésen beteggé teszi a kínzás kivitelezőjét is, adott esetben a CIA akkori tagjait.
Ugyanis itt már nem kíváncsiságról van szó, hanem kísérletről. Nem tudom, hogy hány fajtája van az elmebetegségeknek, abban viszont szinte bizonyos vagyok, hogy a fájdalmat az elméjük eltérő módon regisztrálja, mint a normális, egészséges agyi működéssel bíró emberé. Vagyis más szövetekben raktározódik a harag, a fájdalom.
Prosztón fogalmazok, de lőttétek volna inkább fejbe, ahelyett, hogy feszegettétek a határait egy őrültnek. Ugyanis bármennyire meglepő, de a ti kísérleteitek által kiváltott és felszabadított érzelmi, idegi és értelmi ingerekkel leírt rezonanciák ugyanúgy beírják magukat a teljes, emberiséget érintő tudattalanba, vagyis fokozzátok a félelmet, ahelyett, hogy lebontanátok azt, részecske szinten. Arról nem beszélve, hogy a Kaczynski típusú elmebetegek lelke vagy szelleme sem válik köddé, reinkarnálódhatnak, illetve asztrál terekben élhetnek tovább.
A hozzám hasonló emberek álmukban, amennyiben bekerülnek egy realm-be, „trap door”-okat (átjárók) keresnek, hogy biztonságossá tegyenek egy spirituális helyszínt. Ha egy olyan ember szelleme, akinek a teljes identitása hazugság, valamilyen okból kifolyólag felkerül egy magasabb szférába, lehet bármennyire intelligens az adott szféra Istene (vagy Istenei), a folyamatos hazugság képes két hét alatt pokollá változtatni az adott helyet. Szóval a pszichológiának, a spiritualizmusnak, és az ötvözött technikáknak jelentős szerepük van abban, hogy a születés előtt biztonságos helyről, a halál után pedig biztonságos helyre legyünk „bekötve” a szellemtestünkbe, miközben ott is családtagok és mesterek vesznek körbe.
Lehet, hogy az én nevem már világít az összes rendőrségi lista tetején, de a jelenlegi CIA-t visszahozni az élvonalba, még számomra is kihívást jelentene, mert annyira rossz vágányon jártok. Egyelőre maga vagytok az amerikai állampolgárok társadalom biztosításából és adójából fizetett korrupció, amely az európai országok közötti tiszta kommunikációt akadályozza, és rontja még a külföldi szabadkőművesek által anyagilag manipulált belföldi államháztartást is. És mindig egy lépéssel előrébb tartotok, fegyveresen persze, számítva arra, ha valaki nemet mondana. Higgyétek el, hogy nektek próbálok segíteni.
Halott FBI ügynök jelezte számomra a túlvilágról azt, hogy melyik NCIS (Naval Criminal Investigative Service) ügynököt rendeljem hozzá a Fravel-ügyhöz írásban, mert a ti ügynökségetekben már nincsenek képzett, alapos, a szakmájukhoz értő helyszínelők.
A médium sebezhetősége
Visszatérve az elkövetőkhöz: a tudatállapot és az elme működése rangsorolja a bűnözőket, ergo gyilkos és gyilkos között is van különbség aszerint, hogy melyikőjük jelent nagyobb veszélyt a társadalomra. A publikációm egyik állomásaként meg fogok említeni egy elkövetőt, aki hatalmi játékként használta a tudását egy olyan környezetben, amelyben élet-halál ura volt. Az én olvasatomban ő a legveszélyesebb eleme a Fravel-ügynek, holott az első, 1986-ban történt gyilkosságot nem ő követte el, de elvileg 1993-ban már tudhatott róla.
Amikor először álmodtam az elkövetővel, akkor a szívem majdnem szétrobbant az adrenalin fröccstől. Az agy és a psziché külön tudja bontani az álom részleteit, és racionálisan tudja kezelni az adatokat akkor is, ha leíró álomban érkezik meg a médiumhoz az információ.
Vagyis egy „irracionálisnak tűnő” világot (álom) tud úgy tolmácsolni, hogy minden adata 100%-osan korrekt, hiteles legyen, hiszen magában az álomban is úgy jelennek meg a képek. Az emberi elme képes így adatot kategorizálni, illetve gyűjteni. Viszont az emberi testre és érzékekre, érzelmekre adott hatás az már másik tényező.
A mellkasomra kellett feküdnöm, hogy ne fájjon a szívem, annyira lüktetett a véráramon keresztül a félelem a szív pitvaraiban és a kamráiban. Ez volt az első eset számomra, hogy egy gyilkos keresett meg az éteren keresztül, és az emiatt érzett félelmet uralnom kellett fizikailag, vissza kellett nyomnom a keringést, hogy ne robbanjon szét a szívem.
Amikor áldozatot látok, az is borzasztóan megvisel, és megrázó maga az egész folyamat, de ennél az ügynél döbbentem rá arra, valamint tudatosult bennem az információ, hogy éter szinten nincs „tűzfalam”. Vagyis nem véd meg semmi attól, hogy elérjen valaki (egy gyilkos).
Ha áldozat kér segítséget a szellemvilágból, az más dolog, mert ott elkezdődik egy oknyomozó, kutató munka, hiszen szemtanúnak minősülök akkor is, ha a hatóságok nem tekintik annak a médiumokat.
„Földi” törvények szerint is kötelességem jelenteni, ha gyilkosságot látok, hiszen ha nem teszem meg ezt a kötelezettségemet, akkor pártfogójává válok az elkövetőknek. Valamikor még az ex férjem békásmegyeri lakásában, miközben a konyha és az előszoba találkozásában álltam – akkor már hat gyilkossági ügy részleteit voltam kénytelen a fejemben tartani -, fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy muszáj leírnom a látomásaimat és a tapasztalataimat. Nem tudatos döntés volt, hanem a hat eset sajnos már fajsúlyos szám volt ahhoz, hogy ne menjek el a történetek mellett csendben, közlés nélkül.
Visszatérve a félelem által tapasztalt adrenalin fröccshöz: az érzés hasonló egy pánikroham esetében is, de nem ugyanaz a kettő. Az egyiknél a sátáni fekete mágia emberre gyakorolt hatását érzi az illető, a másiknál a folyamatosan lefojtott, blokkolt energia központok (csakrák) helytelen működése okozza a rosszullétet.
2014 vagy 2015 környékén foglalkoztam először gyilkossági üggyel, Allison Beth Krause esetében, de konkrét gyilkos most először, a Fravel-ügy kapcsán keresett meg az éterben. Úgyhogy ennek a realizálása eléggé ijesztő volt és megterhelő, végig a nyomozás alatt. Mert szembesülnöm kellett azzal, hogy nincs az éterben „tűzfal”, ami védelmet nyújtana számomra, vagyis bárki elérhet a távolból.
A Fravel-ügynél az adrenalin lökés egy állomása volt a lebontandó fekete mágiának, ugyanúgy, mint a vöröses-szürkés színű asztrál ködé, amely valószínűleg amolyan kupola alakú felhőben tartotta az eset összes tagját, az elkövetőkkel együtt. A két éves szünetet többek között emiatt kellett beiktatnom, mert egyszerűen olyan erős volt a sátáni energia, hogy már csak az elméleti feltételezéstől elkezdett becsavarodni a tudatom, pedig 2022-ben már képes voltam eljutni egy ok-okozati összefüggésig.
Az álmokat követő pár napban tisztában voltam az ügy esetleges menetével, de olyan hajmeresztő volt az eset, hogy pszichés fájdalmat éreztem, miközben az ex férjemnek elmeséltem röviden a miérteket, nevek nélkül.
Csak 2024. szeptember 14-e és 15-e között, az esti órákban érkezett új sugallat hatására kezdtem hozzá az újbóli nyomozáshoz. A szakasz második részéhez, hiszen azt közölték velem „odaátról”, hogy most már elegendő információ áll a rendelkezésemre ahhoz, hogy megoldjam az ügyet, így ennek a hatására új fordulatot vett a kutatásom.
Az érzékek fejlesztése, spirituális programozás
Akik spirituális vonalon mozognak, azok tudják, hogy mennyire fontos dolog az időzítés. Az oknyomozó és tényfeltáró riportokat úgy készítem, hogy figyelek a „túloldal” (szellemvilág) időzítésére. Ha szólnak, egészen mélyen koncentrálok, ha elhallgatnak, pihenek. Próbálom ilyen esetekben minden életenergiámat arra összpontosítani, amire kell: halotti anyakönyvi kivonatokat keresek, sírköveket nézek a digitális adatbázisokban, családfákat kutatok akár több generációra visszamenőleg. Bármilyen adatot és információt átolvasok (akár spanyol nyelven) mert tudom, hogy az elhunyt lélek jelez nekem, ha jó nyomon járok, viszont az üres térrel nem tud mit kezdeni. Hiába tudom az elkövető nevét már az elején, a nyomozati anyagot nekem kell összeállítanom.
A saját idegrendszeremen, a véráramomon keresztül átfolyik az energia, miközben az agyam összes idegszálával próbálok logikai összefüggések után kutatni. A laikus azt hiheti, hogy bármelyik ember képes ezt véghezvinni. Nem igazán. Sokszor olyan magas intelligencia tartományban mozgok, hogy a CIA ügynökképzéséhez hasonló technikákat kellett kifejlesztenem, hogy az agyam tudjon 2 órás alvási ciklusokban pihenni. Más esetekben az idegrendszerem spirituálisan újraprogramoz egy szférát vagy valóságot (realm), és újrahuzalozza az agyi működésemet egy 6-8 órás alvási program alatt. Eközben frekvenciával kommunikál a telepátiához hasonló módszerekkel úgy, hogy lökéshullámot ad a negatív energiának, amitől a negatív átállhat pozitív energia tartományba, saját döntés alapján, erőszakmentesen. Szóval nem könnyű, mások belehaltak ennek a töredékébe is.
A Ford tökéletes gépjárműveket gyártott, hibátlan eladási stratégiával, az új, feltörekvő kereskedő réteg azonban szegény volt
Szóval Fohey és az autókereskedő csaltak. 1971 és 1976 körül egy átlag amerikai nem engedhette meg magának, hogy Mustangot vásároljon, hacsak nem mozgott olyan kapcsolati körökben, amelynek tagjai az autók világában járatosak lettek volna. Amerikában ebben az időszakban kezdtek magánszemélyek autókereskedő cégeket alapítani, amelyeket nagyon kevés saját tőkével vagy banki kölcsönnel, szinte a nullából tudtak elindítani, még mielőtt bármilyen profitot tudtak volna nyerni az első eladott gépjárművek árából. A biztosítási csalás sajnos szinte elkerülhetetlen volt az új piacon, hiszen az emberek anyagi feltételei nem engedték meg azt, hogy teljesen függetlenül, önerőből elinduljanak.
A gyártók, így a Ford is, minden egyes autó esetében (darabonként) leadott egy számlát, amely tartalmazta azt a költséget, amelyen az adott modellt gyártották (összeállították), és tartalmazott egy olyan árat, amelyet a gyártó ajánlott a kereskedés részére, mint eladási ár. Ezt angolul úgy nevezték, hogy MSRP, vagyis „manufacturer’s suggested retail price”. Magyarra fordítva: a gyártó által javasolt viszonteladási ár. Ez egy nagyon korrekt szemléletmódot tükrözött, amely a gyártókat arról biztosította volna, hogy a kereskedők nem lépnek túl egy bizonyos határvonalat, vagyis nem fogják a márkát károsítani a túlárazással, továbbá a kereskedőket is védte, hiszen garantálva volt a gépjárművek gyártásának a minősége, és a színvonala.
Ha a kereskedők betartják az MSRP-t, akkor a gyártók stabilitást tudnak prognosztizálni az eladásokban hosszútávon, hiszen nem kell attól tartaniuk, hogy a kereskedésekben rögzített eladási mutatók ingadozni fognak. A gyártók megszabják az árat, a kereskedők pedig generálják a forgalmat, ezáltal a bevételt. Egyszerű. Ezzel a forgatókönyvvel nem is volt semmi probléma, a banki hitelekkel és a kereskedők magán tőkéjével volt gond. Ugyanis a kereskedők ha nem jutottak pénzintézetek által finanszírozott kölcsönökhöz, akkor önerőből nem tudták megoldani a befektetéseik támogatását. Egy út maradt számukra: a szabályosan dokumentált, frissen a gyártósorról legördülő, minőségi gépjárművek alkatrészeinek az illegális leszerelése, amelyet lopásként jelentettek a biztosítóknál. Röviden, magyarul megfogalmazva: biztosítási csalást követtek el, és a tettes maga a kereskedő volt.
2022-ben, ahogyan említettem fentebb, volt olyan megérzésem, hogy a gyilkosságok hátterében valójában biztosítási csalás állhatott, de nagyon sok anyagot és statisztikai adatot kellett gyűjtenem a Fordról, mire ezt az elméletemet logikailag felépítettem, hogy bizonyítható legyen a csalás számadatokkal is.
Amúgy az amerikai autók története és világa borzasztóan érdekes, sokan írtak a témáról könyvet, nem is csoda, mert páratlan a szépsége. Az én írásom sajnos pont az ellentábort erősíti, de ettől függetlenül jó történelme van az autógyártás azon szakaszának is, és a muscle car szerelmesei nem véletlenül rajonganak az Egyesült Államokban gyártott csodák iránt. Maga a műfaj példaértékű.
Amikor a fekete ló is megbotlik…
Térjünk vissza a gikszerre, ami lebuktatta Fohey álomautóját a 2019-ben, Eisenschenk által publikált Boss 429 Mustangról szóló cikkben. A saját jegyzeteim alapján elvileg a 2024. szeptember 18-án, szerdán, 20:56 után készített kutatásaim alatt jöttem rá erre a csavarra.
Fohey azt állította, hogy a kereskedés 3 500 dollárért vásárolta fel a tolvajok által darabjaira szedett, saját tulajdonában álló 1969 Mach1 roncsait, amely összegből Fohey azonnal megvásárolta a Job1-et, az 1969-es Boss 429 Mustangot.
Igen ám, de Foheynak nem volt egy megveszekedett amerikai dollárja sem az 1970-es években, az álmom szerint legalább is. Szegény volt. Amikor az autók és a kereskedések tulajdonosai után kutattam, minden statisztikai adatot kijegyzeteltem, és vagy egy újságíró hivatkozása nyomán lettem figyelmes egy bizonyos biztosítóra, vagy az autó árak nyomán, már pontosan nem emlékszem, de szerencsére rábukkantam a HAGERTY-re.
A HAGERTY „a világ legnagyobb klasszikus és különleges járművekre szakosodott biztosítási, valamint autós életmód- és közösségi vállalata” – írja róluk az AI-alapú Google keresés.
Való igaz, ők a legjobbak. Tehát a cégük által használt számadatokhoz viszonyítottam, amikor a ’70-es évek autó csodáinak az árait kellett összehasonlítanom. A Hagerty 09/04/2024-es publikációja szerint „…csak 1.934 vásárló költött 3.450 amerikai dollárt egy Boss 307-es modellért, és 857 vásárló fizetett 4.798 amerikai dollárt egy Mustang Boss 429-es modellért…”
(A statisztikai adatok az online térben megtalálhatók voltak, amikor a kutatási anyagomat készítettem a „1969 Ford Mustang Base Value / Hagerty Valuation Tools” cím alatt.)
Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok területén csak 857 amerikai vásárló engedhette meg magának, hogy megvásárolja álmai autóját, 4.798 US dollárért.
A HAGERTY így írt a modellről a továbbiakban:
„…a Boss 429-es motor egy nagyon erősen modifikált verseny motor volt.” Vagyis a Mustang már 1969-ben átalakított, a versenyzéshez közelebb álló motorral gyártotta az autóit, hogy egy új szemléletmódot kezdjen kiszolgálni a piacon: elérhetővé tette az autók szerelmeseinek a gyorsaságot, és megfizethetővé. A kereskedők szintén ezzel az ideával hirdették a gépjárműveket.
„…ha a Boss 302-es vagy a Boss 429-es motorokról beszélünk, az árukból egy takaros használt autót lehetne vásárolni…” – fogalmazta meg a biztosítási vállalat, és ebben a mondatban egyedül a rendelhető motorról (angolul „engine”) beszélt.
Az eltérő felszereltségű járművek közötti árkülönbség több ezer dollárra rúghatott. Így az eredeti, gyári alkatrészekkel való illegális kereskedelem lehetőségének a gondolata elérhette a dörzsöltebb embereket is. Amíg a Ford igyekezett megvalósítani az amerikai álmot, hogy az autói a lehető legjobb minőségben kerüljenek a vásárlókhoz, a szerelők és a kereskedők túlnyomó része által is pontosan vezetett adminisztrációkon keresztül, addig egyesek azt az utat választották, hogy rövid időn belül nagyobb profitot generáltak biztosítási csalásokon keresztül.
Persze a többség betartotta a szabályokat, de a Fravel-ügy kapcsán a gyilkos és a megbízók pont így köthettek ismeretséget egymással. Nem kell óriási összegekre gondolni, pár ezer dollár lehetett a kiindulási alap, véleményem szerint. Éppen csak annyi, hogy egy autókereskedést életben tartson addig, amíg a leendő vásárlók kifizették az első új Mustang árát. Mára ugyanezen kereskedések névutódai több millió dollárt érő cégek.
Egy 1969-es Mach1 fastback (magyarul ferdehátú) az Egyesült Államokban 72.458 eladást generált a ’70-es években. A hathengeres 2.832 USD-ba, a V8-as motorral felszerelt Mach1 pedig 2.937 amerikai dollárba került. 1.934 vásárló fizetett közel 3.450 dollárt egy Boss 302-es modellért, és csupán csak 857 vevő vásárolt 4.798 dollár értékben Mustang Boss 429-es modellt, tette közzé a HAGERTY.
Ezek a statisztikai adatok nem csak arra világítanak rá, hogy viszonylag keveseknek állt módjukban Mustangot vásárolni, de a feltételezett elkövetők táborát is szűkíteni lehet a számokkal.
A Job1 akkori kereskedői ára nagyjából 4.798 USD lehetett, nem pedig 3.500 dollár. A kettő összeg között elég szignifikáns a különbség, automatikusan fel kellett volna tűnnie az amerikaiaknak, amikor Gary Fohey vagy Gary és Mary Schwartz beszámolóit olvasták a muscle car és Mustang rajongói közösség tagjaiként. Hiszen több ezer ember vásárolt a ’70-es években majdnem ugyanolyan Mustangot, jóval magasabb áron, és az akkori vevőkből elviekben még sokan életben vannak nyugdíjasként.
A biztosítási csalás mögött álló kereskedők
2019. augusztus 12-én (négy nappal később, mint Eisenschenk) Shane McGlaun publikált egy újságcikket az online térben, amit a Ford Authority hozott le a weboldalán, a „Details Surface On Lost Job One 1969 Boss Mustang” címmel. Ez a kiadott anyag szintén annak a kitartó és részletes kutatómunkának a része, amelyet Wes is elkezdett. Az új generáció tudása és szakértelme a Ford járművek iránt példaértékű, ezt újra ki kell hangsúlyoznom, hogy az Olvasó nehogy azt gondolja, hogy negatív értelemben említem az írókat, vagy a Ford márkanevet.
Ha az írók nem dokumentálták volna fényképekkel a cikkeket, valószínűleg én sem találom meg az autót, de az elkövetőket sem, ugyanis nem nevekkel dolgoztam a legelején, hanem a hollófekete, 1969 Boss 429 Mustang volt az egyetlen nyom, amin elindulhattam.
Nem tudom, hogy a két író kapcsolatban voltak-e egymással, de gondolom, hogy az ottani autós társadalom egy részét meg kellett bolygatniuk ahhoz, hogy kiderüljenek részletek a Mustanggal kapcsolatban. Ennek a szálnak én már nem néztem utána, de szinte holtbiztos vagyok abban, hogy profi munkát végeztek, mivel nagyon alapos Ford szaktudás kellett ahhoz, hogy szériaszámok alapján is be lehessen azonosítani az autót.
Nekem azért volt szükségem az írásokban megosztott információkra, mert majd az Olvasó is látni fogja, hogy a Job1 „befogása” nem volt piskóta.
A Job1 tulajdonosai
Az autónak több gazdája is volt a hosszú évek alatt. Eladásra először egy autókereskedésben állították ki, a CAR-X MUFFLER SHOP-ban. A céget Ronald Lamb alapította, és az elbeszélés alapján az ő boltjában találkozott Fohey először az autóval. Lamb azonban, még mielőtt a járműt eladásra kínálta volna, Jack Keller Fordtól vette át a Mustangot. Magyarán a „hivatalos első vásárlást” megelőzően a Mustang két kereskedőt érintett: először Jack Kellert, utána pedig Ronald Lambet.
Az ok, hogy miért nem volt „nullkilométeres” egyszerű: a kereskedések közötti távolság miatt. A vásárlást pedig azért tettem idézőjelbe, mert elméletem szerint Fohey nem vásárolt semmit, hiszen nem volt pénze, továbbá semmilyen épeszű kereskedő nem adott volna el egy idegen számára egy majdnem 4.800 dollár értékű autót 3.500 dollárért. Fohey szerintem csak birtokolhatta az autót pár évig, vagyis a tulajdonában tarthatta, használhatta azt egy egyesség részeként, a kereskedő, Ronald Lamb bizalmi partnereként.
Jack Keller 1966-ban alapította az első vállalkozását, Grand Rapids-ban, Michigan államban, a Cherry Street-en. A kereskedés a Jack Keller Ford néven üzemelt. A CAR-X-et pedig 1971-ben indították el, Hammondban (Indiana), szintén Michiganben.
Gary Fohey 1971-től egészen 1976-ig volt a gépjármű tulajdonosa papíron, tehát a két kereskedőt leszámítva ő volt igazából az autó első olyan gazdája, aki magánszemély volt. A Mustanggal megtett út ekkor 500 mérföldet mutatott, ami átszámítva 804.67 km. A nem nullkilóméteres állapot a két kereskedés között lévő távolságot mutathatta, feltételezésem szerint. A gépjármű 1976-tól egészen 1985-ig John Adamaké, Fohey barátjáé.
Az 1980-as évek elején, pontosan 1984-ben a fekete ló (Job1) újra gazdát cserél, és átkerül Gary és Mary Schwartz (a helyszín Merrill település, Wisconsin államban) tulajdonába, de ennek az adásvételnek is volt előzménye, nem is egyszerű. A házaspár ugyanis két autót vett egyszerre: egy 1969-ben gyártott Ford Mustang Cobra Jet-et, más néven 428 CJ-t, és az 1969-es Boss 429 Mustangot (Job1).
2024. szeptember 18., szerda, 20 óra 56 perc
Amikor a jegyzeteimet készítettem, fel kellett tennem magamnak a következő kérdést: vajon mennyi pénze volt Gary és Mary Schwartznak 1984-ben, hogy két, a gyűjtők által is elismert ritkaságot egyszerre megvásároljanak? Úgyhogy az angol nyelven kiadott publikációkban talált adatok alapján végeztem egy kis fejszámolást.
Úgy gondolkodtam, hogy ha Gary Schwartz körülbelül 1950-ben született, akkor 1969-ben 19 éves volt. Az 1969-es dátum azért volt fontos, mert ebben az évben készült el a Job1 is, és mivel a női áldozatokat meggyilkoló férfi ennek az autónak a tulajdonosa volt, tudnom kellett, hogy a gyártási évben egy feltételezett elkövető mennyi idős lehetett. A fizikuma mennyit változhatott 1969 óta, és az első, 1986-ban bekövetkezett gyilkosság idejére milyen idős lehetett?
Az autó gyártási éve volt a legfontosabb kiindulási pontom az elkövetők korának a meghatározásánál. Az első áldozat, Amanda Lee Fravel lakótársának az életkorának a megsaccolásában is fontos szerepet töltött be. Az elkövető sziluettjét ugyan láttam álmomban, de az arcának a vonásait pontosan nem, így minden felmerülő ember esetében számítások és feltételezések alapján kellett szűkítenem illetve bővítenem a kört, hogy kire illik legpontosabban a tettes leírása.
A fordított „ártatlanság vélelmének” a garanciája: mindenki bűnös addig, amíg nem bizonyítható az ártatlansága
Amikor szellemi vezetéssel oldok meg eseteket, akkor nem alkalmazom az ártatlanság vélelmének a szabályát. Szuper dolog, hogy létezik ilyen jogállami és emberi jogi garancia, de én úgy alkottam meg a saját nyomozó technikámat, hogy ezt a tézist megfordítottam.
Nálam mindenki bűnös az első pillanattól kezdve. A 0 éves kortól egészen a 113 éves korig, a csecsemőtől kezdve a dédanyáig bezáróan mindenkit egy kalap alá veszek egy adott ügy alkalmával, és bűnösként kezelek egészen addig, amíg nem tudom bizonyítani egyesével az egyének ártatlanságát. Minden felmerülő személy, aki akár csak említés szintjén szóba jön az eset kapcsán, az én szememben nyakig sáros, vagyis fejtetőig ül a szarban.
Miért használom ezt az elvet? Mert elfogadom, hogy a szellemi energia mindenkire hat, nem tudunk alóla kibújni, továbbá a szakrális energiáknak nincsenek korlátai. A lelkek kiszámíthatatlanok, így az általuk mutatott tudást sem korlátozom a saját szűklátókörűségemmel.
Korcsoportok szűkítése, árak ellenőrzése
Gary Schwartz tehát 1969-ben 19 éves volt, 1976-ban 26, 1986-ban, a gyilkosság évében pedig nagyjából 36 éves lehetett, 2003-ban 53. Gary 1976-ban egészen biztos, hogy nem rendelkezett elegendő pénzzel, hiszen a szülei banki hitelt vettek fel a saját házukra. Nyolc évvel később, 1984-ben vásárolták meg mindkét Fordot. Felmerül a kérdés, hogy miből? Ezekben az években egy 1971-es Boss 429 modell 4.124 dollárt ért, a fekete ló (Job1) pedig nagyjából 4.798 dollárt, ahogyan azt már fentebb írtam. A kettő együtt majdnem 9.000 dollár volt.
És hogy honnan tudtam, hogy Gary és Mary Schwartznak nyolc évvel az autók megvásárlása előtt nem volt egy amerikai dollárjuk sem? Onnan, hogy megírták az újságok. 1976-ban Schwartzot elutasították a pénzintézetek, amikor hitelt szeretett volna felvenni. Töltőállomást és boltot épített volna az 51-es autópálya mellett (HIGHWAY 51 és HIGHWAY 64 EXIT), de a bankok megtagadták a kölcsönt, és nem folyósítottak semmit. Ezek mind beruházási tervezetek voltak, amik nem valósultak meg, elsőre legalább is. Aztán az évek múlásával gyarapodni kezdtek anyagilag, de nagyon sokáig úgy tűnt, hogy nem fog megvalósulni a vállalkozásuk.
2016. december 29-én Bob McClurg írt egy cikket a Cobra Jet-ről „After Decades Sitting In Storage, Hubert Platt’s Historic 1969 Ford Mustang Cobra Jet Drag Team Car Is Back” címmel.
„Hubert Platt (1931-2015), ismertebb nevén a „Georgia Shaker”, az amerikai gyorsulási versenyzés (drag racing) egyik legmeghatározóbb úttörője és legendás alakja volt. Híres volt látványos pályarekordjairól, egyedi stílusáról, valamint a Ford gyári versenycsapatában betöltött kulcsszerepéről.” – írja a Google AI kereső.
Platt adta el a Cobra Jet-et először. Az Eger Motor Sales McKeeysport 1977-ig tulajdonosa a járműnek, ők helyileg Pennsylvania államban voltak. Majd újabb kereskedő vette meg az autót ugyanabban az államban: a La Trobe’s Pennsylvania’s German Motor Sale. Innen kerül át Nyugat-Virginiába, Sam Yanen Fordhoz, akinek a fia Rick Yanen még versenyzett az autóval. A negyedik állomása a gyűjtő és restaurátor hírében álló Bob Perkins. Tőle Jacky Jones vette át, és végül így került 1984-ben Gary és Mary Schwartzhoz, akik már a gépjármű hatodik tulajdonosai lettek. 600 munkaórába telt a felújítás, és az eredeti motor nem volt a gépjárműben – ez a részlet számomra megint csak azt bizonyította, hogy valószínűleg többen kereskedhettek az eredeti alkatrészekkel a fekete piacon.
A fotósorozatot a LAS VEGAS MOTOR SPEEDWAY-n készítették, ami szerintem sajnos beszédes helyszínné vált az áldozatok esetében, ugyanis mindkét lány, Amanda és Tammy is Las Vegasban, Nevadában tűntek el. Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy vajon a versenypálya kötötte-e össze az áldozatokat a gyilkossal? Vajon az volt-e a helyszín, ahol véletlenül találkoztak az elkövetővel?
(Folytatás következik…)
Szerző: Jeszenszky Szimonetta, gyilkossági médium
FeedGeek
